SÚLY: 84 kg

TERV: -10 kg

Reggeli: 1 db alma (zöld, génmanipulált, semmilyen ízű)

Ebéd: sült pipicici (iszonyú kevéske)

Vacsora: 1 db tükörtojás (reszelt sajttal a tetején)

Az idő nem az én hangulatomnak kedvez, hiszen egész délelőtt zuhogott a hó, mire beértem a kocsitól az irodába, szétázott a farmerem, meg a pulcsim, meg a, meg a, meg a... mindenem...

Amikor beértem a dolgozóba, nem volt időm egyből nekiállni a falatozásnak, mivel át kellett néhány termék árát állítani a gépben, úgyhogy annak estem inkább neki, hogy nyitásra rendben legyenek... legalább az árak. Úgyhogy 9 után kezdődött igazából a nagy menetem legelső lépése, az alma elfogyasztása. Egy teljes almát felszeleteltem, és helyes kis AVENT-es pekecbe helyezve hoztam magammal. Nem mondom, hogy nem maradtam éhes, de ezért agyban próbáltam kibírni délig, hiszen addig csak 2 óra 45 perc maradt. És az igazi (a pénzt fizető) meló is elkezdődhetett...

A délelőtt mondhatni eseménytelenül telt, egyszer sem hallottam a gyomrom kordulását, de háromnegyed délben nekiláttam a hatalmas mennyiségű sülthusi csíkoknak, amihez a büdi, kétes állagú salátát kihagytam, szóval köret nélkül ettem. Nagyon finom volt, meg is veregettem a vállamat, mennyire jól tudok csirkemell csíkos ebédet csinálni. Sőt! Este a férjemnek (mivel én pajtim-nak becézem, így ne térjünk el a bevett szokásoktól, ezentúl is úgy fogom szólítani...csak, hogy tudd, nem a kutyámról beszélek) is nagyon ízlett, persze ennek megvolt az oka... Tehát marha jó volt az ebéd! Le a kalappal... előttem... A délutánt azért nehezebben bírtam, az valahogy mindig hosszabbnak tűnik, legyen szó munkáról, vagy éppen éhezésről. De mivel volt elég meló, így rendesen el tudtam foglalni magamat, négyig kihúztam. Aztán mentünk vásárolni a kis családommal az ALDI-ba. Ha már ott voltunk, vettem holnapra egy kis narilevet is, meg vizet, mert a csapvíztől már a hajam az égnek áll. 

Éppen a vásárlásunk felől jöttünk hazafele, amikor a barátnőm rám telefonált, hogy délután átjönnének a két gyerekével filmekért, meg csak úgy, dumcsizni. Iszogattunk egy kis Naturakva vizet (habzsi-dőzsi, nyami), és beszélgettünk, remekül elment vele az időnk. Közben megfőztem a holnapi keményítős hamit, egy kis kukoricát, meg egy kis borsót, hamar össze is kevertem a férjem estebédjével (amit ugyebár előző este csináltam meg), így akkor életem értelme nem csak egy sima kis rizs+hús kombót evett, hanem rizibizit (boldog menzás évek)... A pajtim meg gondolom azért ette olyan jó ízzel az immáron rizibizivé avanzsált köretet meg a cicit, mert nem volt ideje ebédelni, addig meg nem akart vacsizni, amíg a barátnőmék nálunk vannak...(Kicsit bennem is volt para, hogy meg kell kínálni vele a vendégeket, és akkor nekem nem marad rizibizi (ami az ebédem másnap), meg a többi, amiből annyit csináltam, hogy két napig elég legyen a Zuramnak...Szóval egy undok kis dög vagyok, ha kajáról van szó...

Miután elmentek, gyorsan megsütöttem egy tojást (tükör formára), és szórtam rá egy kis reszelt trapistát is, gondoltam elfér a nagyon üres bendőmben! Jól megsütöttem, mivel alapból nem nagyon szeretem a tojást, ha meg "taknyos", azt egyenesen gyűlölöm! Hamar lecsúszott, még annyit sem tudtam mondani, hogy fapapucs! ...

Az első napra ennyi volt a gasztro kalandozásom ... köszönet az almaszedőnek, a pipinek, aki a mellét adta értem (és a tojását--hm, ez kicsit fura így), a sajtkészítőknek, azoknak, akik a Naturakvát az üvegbe töltötték, az ALDI pénztárosának, és nem utolsó sorban az én drága Férjemnek, aki hihetetlen lelkesedéssel győzköd arról, hogy kiáll mellettem, és segít ebben az egészben, de közben nyomatékosítja azt is, hogy mennyire szeret így is, ahogy vagyok...